Piac & marketing cikkek


Kiszolgáló vagy értékesítő?

Kiszolgáló vagy értékesítő? 

Hatalmas a különbség a kiszolgálás és az értékesítés között. Ezt ma már sok cégnél tudják, sok helyen képzésekkel is igyekeznek átadni. Azonban mindez mit sem ér addig, amíg a hozzáállást nem sikerül megváltoztatni! Szakértőnk segít megmutatni a lényeget!
A vevőgyilkos webszövegek átka

A vevőgyilkos webszövegek átka 

Ha egy weboldal nem hozza a tőle várt eredményeket, a legrosszabb, amit tehetünk, ha nem teszünk semmit. Kis változtatásokkal és javításokkal a legtöbb oldal fejleszthető, így növelhetjük a webes értékesítés arányát.
Átszervezi a Külgazdasági Hivatalt a kormány

Átszervezi a Külgazdasági Hivatalt a kormány 

A Keleti Nyitás politikájának minél erősebb támogatása, illetve a magyar kkv-k exportjának növelése érdekében átszervezi a Nemzeti Külgazdasági Hivatalt (HITA) a kormányzat.
Hogyan tartsuk meg a vásárlókat?

Hogyan tartsuk meg a vásárlókat? 

Sok vállalatvezető azt gondolja, hogy biztosnak tudhatja a törzsvásárlói kört, mert magas a vásárlói elégedettség. Ha ez igaz is, a hűséges vevő sokkal több, mint az elégedett. Természetesen a vevők elégedettsége fontos a hűséges vásárlói kör kialakításában, de nem lehet pusztán ez alapján megjósolni a jövőbeli bevételeket.
Hét tévhit az e-mail kampányokról

Hét tévhit az e-mail kampányokról 

Az e-mail marketing az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy forgalmat irányítsunk oldalunkra, és növeljük az eladásainkat, ám sok a félreértés azzal kapcsolatban, miként küldjünk e-maileket a leghatékonyabban, miként növeljük vele bevételünket. Szakértőnk a hét leggyakoribb tévhitet fejti ki.
Ahol tényleg hasznosulnak a pályázati pénzek

Ahol tényleg hasznosulnak a pályázati pénzek 

Kevés olyan ágazat van a kereslet visszaesésével és finanszírozási gondokkal küzdő magyar gazdaságban, amely valószínűleg száz százalékban kihasználja a részére megnyitott uniós forrásokat. Az egyik az édesvízi haltenyésztés. Az ágazat az exportpiacokon és a hazai fogyasztásban egyaránt piacbővülésre számíthat az elkövetkező években.
Költsek marketingre vagy ne?

Költsek marketingre vagy ne? 

Régóta közszájon forog Ogilvy mondása, hogy a marketingre költött pénz fele csak kidobott pénz, ám azt nehéz eldönteni, hogy melyik fele volt hasznos és melyik nem. A mai gazdasági környezetben a cégek minden lehetséges módon csökkentik a költségeiket és ennek igen gyakran áldozatául esik a marketing büdzsé is. A nagy kérdés, hogy ezzel valóban felesleges kiadást spórol-e meg a cég vagy pont az ellenkező hatást éri el vele, tovább csökkentve a túlélési potenciálját?
Nagy kampányhoz Nagy Adat

Nagy kampányhoz Nagy Adat 

A szakértők szerint a folyamatosan változó fogyasztói preferenciák követéséhez elengedhetetlen a modern adatelemző megoldások használata. A cégvezetők többsége a közösségi oldalakon elérhető adatokat is elemzi.
Újra európai kkv-hét!

Újra európai kkv-hét! 

Az Európai Bizottság által koordinált kampány az európai kisvállalkozói intézkedéscsomaggal összhangban a vállalkozói formát népszerűsíti Európa-szerte.
Összefogás és jó marketing – ez kell az éttermeknek

Összefogás és jó marketing – ez kell az éttermeknek 

A beszállítói kapcsolatok javításában, a hatékonyabb működtetésben éppúgy szüksége van segítségre a vendéglátásban tevékenykedő vállalkozásoknak, mint az eredményes marketingben. Képzéssel és összefogással lehet sikeres a túlélés a Horeca Marketing Klub szakemberei szerint.

A direkt marketingben is a digitális a menő 

A direktmarketing-piac mérete gyakorlatilag változatlan maradt a 2011-es évhez képest, a piacon azonban erős átrendeződés zajlik: a kommunikáció mindinkább a digitális csatornák irányába tolódik el.

A vevőszerző marketing 10 pontja  

Minden vállalkozás legfontosabb feladata a túlélés érdekében a vevőszerzés. Ennyiben minden egyes cég közös akkor is, ha a mi cégünknél a vevőt éppen ügyfélnek, betegnek, partnernek vagy bármi másnak hívjuk. Ahhoz, hogy esélyünk legyen mindig elegendő számú vevőt bevonzani, nem bízhatjuk magunkat a véletlenre. Wolf Gábor a Marketing Commando alapítója összeszedte, hogy mik a legfontosabb marketinges alapvetések ennek érdekében.

Rosszul állnak a magyarok a mosolygással 

A magyar ügyfélkiszolgálók a világátlaghoz képest a vevők üdvözlésében és a kapcsolt értékesítések terén is átlagon felül teljesítenek, azonban rendkívül keveset mosolyognak – derül ki abból a vevőkiszolgálási felmérésből, melyben 57 ország próbavásárlást végző szolgáltatói vettek részt világszerte.

3 tipp, amivel hatékonyabb lesz a reklámszöveg 

A jól megírt reklámszövegre igazán érdemes figyelmet fordítani! Szakértőnk apró tippjei, praktikus tanácsai segítségével máris sokkal vonzóbb lehet ugyanaz a tartalom.

Hol érdemes reklámozni a fiataloknak? 

A fiatalok túlnyomó többsége (67 százaléka) máig leginkább a televízióból értesül hazánk és a világ dolgairól. A második legfontosabb hírforrásnak az internet számít, ahol átlagosan tízből hat fiatal tájékozódik a hírekről, 9 százalékuk pedig okostelefonon is követi az eseményeket.

Hogyan legyünk sikeresek külföldi szakkiállításon? 

Aki külföldi piacot épít, annak megkerülhetetlen, hogy kiállításokon vegyen részt. De nem elég csupán kiutazni. Bödőcs Róbert, a HITA üzletfejlesztési főosztályának vezetője szerint a kiállítási részvétel olyan, mint a hegymászás.

A marketing is lehet zöld 

Egyedülálló kezdeményezést indít útjára a Magyar Marketing Szövetség. A "Zöld Tagozat" néven induló szakmai közösség létrehozásának célja, hogy platformot és tudásbázist teremtsen, illetve programokon keresztül járuljon hozzá a fenntarthatósághoz, felelősségvállaláshoz kapcsolódó kommunikációs megoldások sikeréhez.

Hogyan őrizhetjük meg márkánk online követőit? 

Számtalan akcióterv született már a márkánk online rajongói aktív figyelmének felkeltésére. Az Ipsos nemzetközi kutatásából kiderül, hogy mi ösztönzi a követőinket a legjobban.

Segítünk, hogy lesz ütős egy reklámszöveg! 

Miért látni annyi rosszul megírt reklámszöveget? Miért van az, hogy sokan álmosító adatokkal préselik tele a reklámszöveget, ahelyett, hogy megragadnák a figyelmet? Ők épp csak egy dolgot nem vesznek figyelembe: az olvasó igényeit...

Kilenc tipp, hogyan ne kommunikáljunk a Facebookon! 

Sok üzletember jelen van a Facebookon személyes profillal is. Amit azonban sokszor a személyes profilból történő kommunikáció címén művelnek, az maga a botrány szakértőnk szerint. Sok esetben elfeledkeznek magukról, és olyan dolgokat, témákat posztolnak ki az üzenőfalra, amely rájuk nézve több mint kellemetlen lehet.

Már Horvátországban segíti a vállalkozásokat a Kárpát Régió Üzleti Hálózat 

Megnyílt Eszéken a Kárpát Régió Üzleti Hálózat tizedik, egyben első horvátországi irodája. Az eszéki képviselet jelentősége különösen felértékelődik Horvátország júliusi Európai Uniós csatlakozásával, amely fontos szerepet tölt be a két ország közötti gazdasági kapcsolatok erősítésében.

Miről hazudunk a neten? 

Végzettségükről, munkahelyükről és keresetükről is szoktak füllenteni a magyar internetezők. Míg a fiatalok a társkereső oldalakon teszik szebbé a valóságot, addig a Facebookon inkább az idősebbek adatlapjain találunk valótlan állításokat.

Webshop trendek: bővül és változik az online piac 

A webshop tulajdonosok 68 százalékánál az elmúlt évben nőtt a forgalom, a vásárlások felénél átlagosan a kosarak mérete is nagyobb lett. A folyamatos fejlesztések mellett ennek a trendnek köszönhető, hogy minden második online felülettel is rendelkező üzlet bevételeinek legalább felét itt éri el.

Innovatív ötlete van? Pályázzon kiállítási részvételre! 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) pályázati úton biztosít lehetőséget innovatív energetikai projektek bemutatkozására az idei RENEXPO kiállításon, a két szervezet közös innovációs szigetén.

Gyakorlati tippek mikrovállalkozásoknak 

A saját márka építése és gondozása a kkv számára éppolyan fontos, mint a nemzetközi vállalatóriás számára. A célpiaca, a lehetőségei és ebből fakadóan az eszköztára viszont más.

Tuti marketing tipp kisvállalkozásoknak 

A vírusmarketing a gerillamarketing egyik „alfaja”, amelynek a használatával lehetőség van aránylag olcsón és meglehetősen hatékonyan kommunikálni a fogyasztókkal. Alapja a közösség, valamint az a „beégetett” tulajdonságunk, hogy szeretünk információkat – érdekes, szórakoztató, hasznos vagy megrázó tartalmakat – megosztani az ismerőseinkkel.

Facebook, Google: Belépünk a következő generációs netvilágába 

A tíz éve még csak kutatási témaként létező szemantikus technológia forradalmi újdonságát a Google tesztelés alatt álló keresési rendszere is előrevetíti, csak úgy, mint a Facebook Graph Search funkciója, melynek béta változatát január közepe óta tesztelhetik a közösségi oldal tagjai.

Nem bíznak az üzenetben a fogyasztók 

A magyarok 78 százaléka úgy gondolja, hogy a vállalati kommunikációs szakemberek állításainak legalább a fele hazugság, de alapvetően negatív véleménnyel vagyunk az újságírók munkájáról is. Pedig a nagy márkák sikere éppen a fogyasztók bizalomra alapuló hűségében rejlik.

Drágábban is megvesszük, ha friss vagy környezetbarát 

Ha a csomagolás tovább tartja frissen az ételt és/vagy környezetbarát, akkor a fogyasztók hajlandóak akár jelentős többletköltséget is vállalni – derül ki az Ipsos felméréséből.

Márka: már nem csak a név számít 

Hosszú távú elköteleződés helyett a fogyasztók a termékek és szolgáltatások többségénél racionálisan mérlegelnek azért, hogy a néhány, számukra igazán fontos márka esetében megengedhessék maguknak a hűséget. Azonban most már nem csak az számít, hogy a fogyasztó m9it gondol egy cégről, hanem az is, hogy a munkavállalók miként vélekednek róla.

A márkád a személyiséged 

A márkázás nem arra szolgál, hogy a célpiacunk fogyasztói a versenytársakkal szemben a mi produktumunkat válasszák, hanem arra, hogy úgy érezzék: a mienk az egyedüli termék, amely választ ad az igényeikre.

A dizájn, mint versenyelőny 

A dizájn sokkal több, mint formatervezés. Nem egy termék feldíszítése, inkább mindent átható, versenyelőnyt jelentő újfajta filozófia.

Hogyan írjunk nyertes üzleti ajánlatot? 

A legtöbb vállalkozás üzleti ajánlatok útján adja el a termékeit, kapcsolódik be egy-egy nagy projektbe, nyeri meg ügyfeleit; de, vajon a kiadott üzleti ajánlataik hány százaléka hozza el a megpályázott üzletet végül?

Horvát-magyar borturisztikai együttműködés 

Borturisztikai szolgáltatások közös fejlesztésébe kezdett egy horvátországi település és két magyarországi szakmai szervezet a napokban, az egy évig tartó projektre 405 ezer eurót költenek.

Mi a nagy márkák sikerének titka? 

Lehet, hogy nem az övék a legnagyobb piaci részesedés az ágazatukban, mégis ezek a márkák kerültek ki győztesként egy közelmúltban készített amerikai felmérésben, amely azt vizsgálta, hogy mi a titkuk azoknak a termékeknek, szolgáltatásoknak, amelyekben a fogyasztók a leginkább bíznak. A bizalom pedig manapság egyre fontosabb tényezővé válik az élet minden terén.

Karácsonykor sem a Jézuska hozta a pénzt, hanem a marketing 

Négy szűk esztendő után kismértékben javult a kis- és közepes vállalkozások karácsonyi forgalma 2012-ben - derül ki a Marketing Commando 2013 januárjában végzett 2000 fős online felméréséből.

A steampunk viszi a következő éveket 

Az IBM rendszeres, kereskedelmi trendeket fürkésző átfogó elemzése szerint a következő évek divatját várhatóan erős steampunk hatások alakítják majd. A közösségi oldalak itthon is erősen hatnak a divattrendek terjedésére, de a steampunk hullámra még várnunk kell.

Magyar orvostechnikai cégek az Arab Health kiállításon 

Összesen huszonegy magyar cég mutatkozott be a világ egyik legnagyobb orvostechnikai kiállításán, egy részük a HITA segítségével. A Dubai-ban rendezett kiállítás a térség legelismertebb gyártóit és vásárlóit vonzza.

7 tanács, hogy sikeres legyen vállalkozása a külpiacokon 

A nemzetközi piacokra nyitott kkv-k sikeresebbek, mint a kizárólag helyi üzleteket kötő társaik - ezt támasztja alá minden kutatás, mutató és statisztika. Nem véletlen, hogy a 2-5 éve alapított kkv-k 82 százaléka jelen van a nemzetközi piacokon, és nyitott a globális innovációkra, állapítja meg egy nemzetközi kutatáson alapuló tanulmány. De átlépni termékünkkel vagy szolgáltatásunkkal az országhatárt nem olyan egyszerű.

Végre kilábal a válságból a rendezvénypiac 

A magyar rendezvénypiac kilábalni látszik a válságból, legalábbis az elmúlt évre vonatkozó becslések szerint a rendezvények számát tekintve már meghaladtuk a 2008-as időszakot. Idén a Magyar Turizmus Zrt. tervei szerint ehhez néhány százalékos növekedéssel a nemzetközi konferenciák is hozzájárulhatnak. További jó hír, hogy a hazai vállalatok is többet költenek, igaz, ez a szegmens jelentősen átalakult az elmúlt néhány év alatt.

3 indok, hogy miért építsünk szakmai személyes márkát 

Nyomot kell hagyniuk és meg kell különböztetniük magukat a többiektől. A személyes márkaépítés folyamatos fejlődést, szakmai elmélyülést igényel. De miért éri meg az erőfeszítést? Szakértőnk elmondja!

A nagyi és a menza főztjére vágynak a magyarok 

Egy új piac meghódítása előtt a termékfejlesztőknek fontos feltérképezniük annak ízlésvilágát és étkezési szokásait. A magyarok számára még mindig a hagyományos ételek a legfontosabbak, ezektől leginkább más nemzetek konyhái felé kalandozunk el.

Az exportáló cégenek nagyobb az esélye a profitra 

Az exportáló vállalatok a hazai piacon maradó cégekhez képest harmadával nagyobb valószínűséggel növelik nyereségüket – derül ki a Regus globális felméréséből. Habár világszinten Kína a legvonzóbb régió a külföldön terjeszkedő vállalatok számára, Európa és Észak-Amerika továbbra is népszerű.

A védjegy tényleges használata nélkül elvész az oltalom 

Háttérbe szorultak a nemzeti védjegyek a közösségi szintű bejelentésekkel szemben, az uniós piacon több fontos részletet is érdemes szem előtt tartani.

Megéri zöldbe vágni!  

Elvileg sikerre számíthatnak azok a vállalkozások, amelyek a fenntarthatóra nyitott, egészséges életre érzékeny vevőket célozzák, mégis viszonylag kevesen használják ki ezt az üzleti lehetőséget.

A Twitteren nincs stratégia? 

Nem létezik általánosságban alkalmazható Twitter-stratégia a hírek terjesztésére, és a mikroblog-szolgáltatás felhasználásának hatékonysága is erősen eltérő lehet - erre a megállapításra jutott az Arizonai Egyetem kutatója, aki azt vizsgálta, vajon felgyorsítja-e az információk közzétételének és szétterítésének folyamatát az ismeretségi hálózat igénybevétele.

Ügynökségek figyelem! Kommunikációs tendereket írt ki a GVH és az NFÜ 

Kommunikációs tendereket írt ki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, valamint a Gazdasági Versenyhivatal is, a pályázatokat február 11-éig, illetve 20-ig kell benyújtani.

Marketing: piaci alapokon nyugszik a szakképzés 

Az államilag támogatott képzés megszüntetése ellenére is népszerű a kereskedelem és marketing szak. Mivel nincs állami támogatás, így a képzés teljesen piaci alapú.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Feliratkozás Piac & marketing téma
heti hírlevelére
Úton a klímasemlegesség felé

Úton a klímasemlegesség felé 

A dm első alkalommal készített közös fenntarthatósági jelentést a csoport mind a 14 országára vonatkozóan.

Pénzszerzés

Befektetői ranglistán lépett előre Magyarország

Befektetői ranglistán lépett előre Magyarország 

Ismét bekerültünk a legjobb befektetői megítéléssel rendelkező feltörekvő gazdaságok körébe.

Gazdaság

Munkahelyet váltana a dolgozók több mint kétharmada

Munkahelyet váltana a dolgozók több mint kétharmada  

A kedvezőbb bér- és juttatási csomag reményében keresnek új lehetőséget a munkavállalók.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo